A válás

Menni vagy maradni? Mi a jobb a gyereknek?

A gyerek szenved a szülő boldogtalansága miatt. Akkor ésszerű a gyerek érdekei miatt a házasság fenntartására törekedni, amíg a szülők kapcsolatának van perspektívája, közös konfliktusmegoldások még
lehetségesek. Fontos figyelembe venni azt, hogy csak az tud jó szülő lenni, aki jól érzi magát a bőrében.

Sokszor nehéz azt elkülöníteni, hogy maga a válás-e az, ami „megbetegít”, vagy inkább a szülők már a válást megelőző konfliktusai, vitái, veszekedései, a feszült légkör az, ami rossz hatással van a gyermekre. Azt ki lehet jelenteni, hogy önmagában a válás nem feltétlenül patologizáló tényező egy gyermek életében, inkább az azt megelőző időszak és a válás lefolyásának, utóhatásainak minőségi jellemzői miatt lehet az, ami miatt a gyermek testi-lelki-mentális működésében zavarokat fog mutatni.

Nem a válás ténye az, amiben egy gyermek sérül, hanem a válás minőségétől függ. Ha a gyereket is figyelembe tudjuk venni a válás folyamatában, akkor jó eséllyel el tudjuk kerülni azt, hogy élethossziglan traumatizálódjon.

A válás következményei

A legfontosabb, amit a válás során tehetünk, hogy a gyermek érdekeit, jogait, szükségleteit figyelembe vesszük, végig szem előtt tartjuk, és nem felejtjük el, hogy ő a legfontosabb a történetben. A szülők többsége tudja, hogy a válás nem egyszerű a gyerekeknek. Akármennyire jól csináljuk, feszültséget fog teremteni, össze fogja zavarni őt. Viszont mindezek mértéke és súlyossága nem törvényszerű. A szülők viselkedése és hozzáállása jelentősen csökkentheti a válás gyerekekre gyakorolt negatív hatásait.

A negatív hatások, sérülések tünetei lehetnek látható és nem látható válási reakciók, illetve lelki vagy viselkedéses szinten megjelenők. Fontos hangsúlyozni, hogy nem feltétlenül látszik a gyereken, ha súlyosan megterhelte a válás, vagy a válás körüli történések, nem feltétlenül függ össze a tünet súlyossága és a lelki sérülés nagysága. A széles körben elterjedt alkalmazkodási koncepció szerint a tünetek fellépése és eltűnése azonos a pszichés problémák fellépésével és eltűnésével. Vigyázat, mert a gyerek szenvedhet, életre szólóan traumatizálódhat is, míg a szülei és a környezete semmit nem vesznek észre! Lehet, hogy csak késleltetve, vagy felnőttkorban derülnek ki a súlyos megterhelések, sebek és traumák.

A válás természetesen nem jó egy gyereknek, mert szeretné a szüleit egy párként, egy szövetségként látni, ez a gyermek szükséglete. Soha többé nem lesz ugyanaz a kapcsolata a gyereknek a szüleivel, tehát valami alapvető, valami fontos megszakad, elvész. A válás veszteség, ezért a gyermek számára egy gyászfolyamat. Soha többé nem lesz ugyanolyan a kapcsolata a gyermeknek a szüleivel, és az a remény szűnik meg, hogy a szülők mégis együtt lesznek. Ez a reményvesztés az, ami a szükséges rossz, és át kell menni rajta a gyermeknek, rendkívül ijesztő, pánikkeltő érzés, el kell engednie ezt a vágyát, el kell fogadnia ezt a szakadást, ami a szülők között óhatatlanul realizálódik. 

Gyászfolyamat azért is, mert nincs arra jó megoldás, hogy mindkét szülőjével ugyanazt a kapcsolatot tudja megtartani, mennyiségben és minőségben is. Elvész a napi szintű kapcsolat a szülőkkel, vagy felváltva valamelyik szülővel, és ez nagy hiány, törés egy gyereknek, és ezt a szülők nem igazán szokták felismerni, figyelembe venni. A gyermeknek mindkét szülőjére ugyanúgy szüksége lenne!

A gyermek szükségleteit, igényeit, az ő gyászát, gyászfeldolgozási törekvéseit, érzéseit sajnos, nagyon nehezen tudják a szülők felismerni, tekintettel lenni rá, segíteni neki, mert is krízishelyzetben vannak, amelyben a fókusz a saját nehézségeikre, konfliktusaikra, veszteségeikre irányul, és ők maguk is segítséget igényelnének ebben a talajt vesztett helyzetben.

Az sem mindegy, milyen volt a szülők válása. A válás típusai:

• viharos, veszekedésekkel, háborúskodásokkal, konfliktusokkal tarkított kapcsolat, amiben esetleg bántalmazás is jelen van vagy lehet
• kölcsönösen kihűlt kapcsolat, de tudnak szülőként együttműködni
• közös megegyezéses válás – nincs vita, nem nyílt a feszültség, de ott a sok elfojtott harag, indulat, amit érez a gyerek is, a szülők szeretnek abban tetszelegni, hogy ők milyen szépen, kulturáltan váltak el
• közös megegyezés van, de az egyik az elhagyó fél – az egész helyzetet belengi a rossz hangulat, szomorúság, depresszió, elhagyatottságérzés, harc, bűntudat. Aki elmegy, mindig bűntudatos, de ez sokszor tudattalan. Az elhagyó fél sokszor bűntudatos jóvátételi törekvésekbe kezd, kárpótolni, kompenzálni akarja gyermekét a veszteségeiért, a saját „bűneiért”. A kompenzálás következménye pedig az, hogy nem meri úgy szabályozni a gyerekét, ahogyan szeretné, túlságosan elnéző, engedékeny lesz. Az elhagyott fél sokszor depresszióba esik,
  lehangolt, a gyermek ezt végigasszisztálja, nem mer örülni esetleg annak sem, amikor a másik, az elhagyó szülőnél jól érezné magát. Az elhagyott fél el van borítva a gyászától, de a gyerek is gyászol, csak ebben egyedül marad, senki nem segít neki.

A szülők egyik legnagyobb kihívása a válás folyamatában, hogy elhiggyék, attól, hogy valaki partnerként nem vált be, még lehet kiváló apa, anya, és a gyerek kedvéért érdemes hidat építeni. Hiszen egymástól válnak el, nem a gyerektől, vagyis továbbra is szülőtársak maradnak. Ezt pedig sokkal könnyebb normális viszonyban megvalósítani.

Hogy erre nem mindenki képes, mutatja a fogalom: PSA (parental alienation syndrom), vagyis szülői elidegenítés. Annyit jelent, hogy valamelyik fél nemhogy nem segíti a gyereknek a másikkal való jó kapcsolatát, de kimondottan hátráltatja, szidja őt. A gyerek pedig annyira meg akar felelni neki, hogy egy idő után elutasíthatja a távolabbi szülőt. Ez olyannyira komoly dolog, hogy súlyos esetben a pszichológusok a gyermekbántalmazás egyik formájának, lelki abúzusnak tartják. A valós elidegenedést meg kell különböztetni a kóros elidegenítés jelenségétől. Az előbbi jelenség során egy gyermek érthető módon elutasít egy bántalmazó szülőt, míg az utóbbi esetben pszichológiai szempontból ártalmas és alaptalan jelenségről van szó.

A válás következményei a gyermek lelkivilágában

• gyermeki nyugtalanság – súlyos konkrét kérdések feszítik a gyermeket, melyekre válaszokat kell adni:
  • viszont látom-e még valaha apát/anyát?
  • hol fogunk lakni?
  • hová költözik apa/anya?
  • mi lesz szegény apával/anyával egyedül?
  • megtalálom-e majd apát/anyát, ha még a villamoson/buszon se tudok egyedül utazni?
  • mi lesz a barátaimmal, az állatkáimmal, ha máshová költözünk?
  • mit mondok az oviban, ha többé nem jön értem anya/apa?
  • láthatom-e még a nagypapát/nagymamát?

•  bűntudat – ki a hibás? A gyerek önmagának tulajdonítja a szülők válásáért a felelősséget. Minden életkorban valószínű. Úgy érezheti a gyermek, hogy szülei miatta váltak el, az ő rosszasága, lustasága, szófogadatlansága miatt. Magára haragította az egyik szülőt, aki ezért büntetésből elhagyta a családot. Annál erősebb, minél központibb helye, szerepe volt a gyermeknek. Pszichopatológia, viselkedészavar mögött gyakori ez a bűntudat, ennek oldása a szakember elsődleges feladata. A bűntudat szorongást kelt. Mivel sok szülői vita a gyereknevelés körül forgott, ez ad reális alapot a gyermek bűntudatának.

•  nárcisztikus sérelem – az óvodáskori énközpontú létben lévő gyermeknek az az érzés, sérelem, hogy őt ott lehetett hagyni. Az „idegen” gyerek, közös gyerek ezt még fokozza.
• bizalmatlanság a kapcsolatokat illetően : ha most apa elköltözött, akkor anya mikor megy el? lesz-e még nagymamája, nagypapája? Súlyos későbbi hatásai lehet minden kapcsolatára a bizalomvesztés.

Hogyan reagált a gyerek a válásra? Fontos erre rákérdeznie a terapeutának, sokszor boldogan mondják a szülők, hogy jól fogadta a gyerek, nem látszik rajta semmi, minden megy tovább a maga útján, nem rázta meg a gyereket a válás, jól kezeli a helyzetet, jól alkalmazkodik. DE! Ha nincs jelzés, az természetellenes! A túlzott alkalmazkodás nagyon nem jó, mert akkor nagyon sok a hárítás, elfojtás, kényszerű alkalmazkodás, önfeladás.

Sok pár tudakolja pszichológusoktól, hogy egy kisgyerek vajon mennyi idő alatt dolgozza fel a veszteséget. Nyilván nehéz megmondani, de a szakemberek 6-12 hónapra teszik ennek az időtartamát. Ami vélhetően nem azt jelenti, hogy a dolognak ezután nem lesz mély nyoma bennük, inkább csak azt, hogy megszokják az új felállást.

Mit tehetünk? Hogyan adhatunk a gyermeknek érzelmi biztonságot? Hogyan segíthetjük a vesztesége feldolgozását?

A szülők lélektani feladatai:

• tudomásul venni a házasság felbomlását, szembenézni a realitással
• újra fel kell vállalniuk a szokásos elfoglaltságokat
• fel kell oldaniuk a haragot és önvádolást
• el kell fogadniuk a válás véglegességét
• el kell érniük, hogy reálisan ítéljék meg az emberi kapcsolatok lehetőségeit.

  Hogyan mondjuk meg a gyereknek?

  A gyerek informálása tulajdonképpen a pszichológiai válás időpontja.

• ne az legyen, hogy sokat veszekedtünk és már nem szeretjük egymást, mert a gyerek magára veszi. Így okoskodhat tovább: ha ez így van, akkor ki tudja, holnap talán már engem sem szeret, és elhagy vagy elküld. Inkább legyen valami olyasmi, hogy már nem tudnak együtt élni, de továbbra is becsülik, tisztelik egymást, és itt fontos, hogy ezt be is tartsa mindkét fél
• csak akkor közöljük vele, ha már biztos, mindig az igazságot mondjuk neki
• válogatott információkat adjunk, emeljük ki, hogy a gyermeknek nincs felelőssége a válásban (ne terhelje, ne rombolja az önértékelését, ne keltsen félelem, vagy bűntudatérzéseket benne)
• a lehető leghamarabb közöljük a válás tényét a gyermekkel (a gyerekek sokszor már jóval előbb rájönnek a válásra, vagy a válási krízisre (sokszor játsszák ezeket le, illetve ki magukból a játékterápiás órákon)
• ismételten beszélgessünk újra és újra a gyermek igényeinek megfelelően a válásról
• a gyermek életkorának megfelelően, a lényegről informáljuk őket, de nem kell minden apró részletbe beavatni őket, ez inkább káros! Ne a gyerek legyen a szülő bizalmasa!
• az első beszélgetéseken mindkét szülő legyen jelen (ha nem tudják kezelni érzéseiket a közös helyzetben, akkor az a szülő mondja meg, aki erre alkalmasabb)
• meg kell mondani, hogy a szülők szeretik a gyermekeiket, és a válás nem jelenti azt, hogy tőlük is el akarnának szakadni
• meg kell mondani, hogy nagyon nehéz döntés volt, de nem tudtak jobbat
• sok változás lesz, és ebben segíteni fogják a szülők a gyermekeket
• hol és hogyan fognak élni a különvált család tagjai, ki hozza-viszi majd őket óvodába, iskolába, hogyan találkozhatnak a nagyszülőkkel, ha költözés van, a régi barátokkal
• milyen gyakran fogják látni az elköltöző szülőt, hogyan tudnak rendszeresen találkozni
• miért váltak el a szülők, reális, érthető, életkorilag megfelelő magyarázatot kell adni
• a másik szülőt ne szidjuk, és ne tegyük felelőssé a válásért
• oldjuk a gyermek bűntudatát, akár direkt módon is
• vegyen részt az új körülmények, új szobája, helye berendezésében, vihessen azt magával, amit csak szeretne, legyenek megszokott, kedvelt holmijai a másik helyen is
• a gyermek véleményét, javaslatait ki lehet kérni, a rá vonatkozó ügyekben lehessen partner, de nem az ő dolga dönteni. Patológiás folyamatot indít el, ha a gyerek dönti el, hogy hol legyen.
• legyenek jól átgondolt keretek, szabályok, napirend, ritmus, biztonság. Legyen egy állandó otthonuk, egy „biztos bázis”.
• fontos a folyamatos kontakt, kölcsönös egymás iránti tisztelet, megbecsülés, szülőtársi működés

  Anyával vagy apával? Szülői felügyelet, láthatás, gyermekelhelyezés, kapcsolattartás. Egy hét itt, egy hét ott? Mi a gyermek érdeke?

  Nincsenek általános válaszok, nincs EGY RECEPT A JÓ MEGOLDÁSRA, minden megoldás megkeresése egyéni, egyedi kell, hogy legyen: függ a kicsik életkorától, a szükségleteitől és az addigi rutintól. Mivel egyéves kor alatt korlátozott a memória, ezért ilyenkor még a napi kapcsolat az ajánlott, és a máshol alvás még nem, sőt, egészen hároméves korig alapvetően egy személyre van szükség, aki folyamatosan jelen van (elsődleges gondviselő). Persze itt is fontos az állandó kapcsolat a másik szülővel. Egy három-öt éves gyerek akár már alhat is a másiknál egy-két napot, egy hat-nyolc éves gyerek pedig hármat is. Általában kilencéves kor felett javasolják a szakemberek az egyenlő időmegosztást, ami általában heti vagy kétheti váltást jelent. Ehhez persze mindenkinek értenie kell, hogy a kapcsolattartás a gyerekért van, és nem őellene. Nem őt éri veszteség, amikor a kicsi a másiknál van, hanem a gyereket nyereség. Megvan az előnye annak is, hogy másfajta ingerek, tapasztalatok is érik, mint elsődleges otthonában.

  Az egy hét itt, egy hét ott megoldásnál mindkét szülő érdeke egyenlően érvényesül, és mindkét szülőjéből egyformán kap a gyermek. Erre azt kell, hogy mondjam, hogy igen, szülői oldalról ez meglehetősen demokratikusnak tűnik, és a szülői szükségleteket ki is elégíti. De mégsem jó megoldás, mert elveszi a gyermektől az otthonát. Egy otthona van mindenkinek, ahol otthon érzi magát, ahol biztonságban érzi magát, ez alapszükséglet is. Két otthona sajnos, nem lehet, mert akkor egy igazi otthona sincs. Az állandó vándorlás, és a gyakori elszakadás-élmények, újból és újból új körülményeknek való megfelelés, alkalmazkodás nagyon megterhelő lehet. Gondoljunk csak bele: a szülőknek a szétköltözés egyszeri esemény, a gyereknek azonban ezt követően minden alkalommal össze kell csomagolnia. Tökéletes megoldás a gyermek elhelyezésére nincs, egyetlen tuti recept nem létezik sajnos, mindenhol az egyéni sajátosságok alapján kell kitalálni azt a megoldást, ami a lehető legkevesebb sérüléssel, fájdalommal jár, de fontos szem előtt tartani a gyermek alapvető szükségleteit, vágyait, és ezekhez igazítani a végleges megoldást, melyben a rugalmasság fontos tényező lehet. Legyen egy alapvető „biztos bázis” valamelyik szülőnél, ahonnan kimozdulva a másik szülőnél is otthonosan érezheti magát, mert van saját szobája, vagy saját önálló sarok, ágy, asztal, bútorok, amiket magáénak érezhet, ami állandóságot jelent, ahol a saját megszokott vagy kedvenc holmijai is ott lehetnek. Jó, ha nincs kényszer, és túl merev követelés, ha meri a szülő kicsit a gyerekre is bízni, mikor mennyit, hol szeretne lenni éppen.

  Nem szerencsés, ha válás után még feljön apa anya lakásába fürdetni, játszani, mert akkor határátlépések vannak, összezavarodik minden, nem lehet tudni, hogy akkor most mi a helyzet, vagy esetleg az eredeti helyzet még visszarendezhető-e. Ha a szülők biztosan eldöntötték, hogy elválnak, és semmiképpen nem szeretnék már együtt folytatni tovább, akkor ezt egyértelműen kell a gyermek tudtára hozni, nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is. Ugyanúgy megmarad és szereti őt mindkét szülője, akihez külön-külön kapcsolódhat, de már együtt nem, mert anya és apa új életet kezdett, önálló életvitellel, lakással. Mindkét élettérben biztos helye kell, hogy legyen a gyermeknek, hogy otthon érezhesse magát, de itt is hangsúlyozom, hogy valamelyik színtér legyen AZ OTTHON, ami az állandóságot, biztonságot adja meg a gyermeknek.

  Fontos, hogy mindkét szülő tudja, hogy hol tölti az idejét a gyermek, milyen körülmények között, tehát nézhesse meg az egyik szülő, hogy milyen szobája, helye van a másik szülőnél a gyermeknek.

  A felelősség, a szülői szövetség egész életre szól, tehát fontos a folyamatos egyeztetés, egyetértés, hasonló elvek, keretek alkalmazása, a korrekt kommunikáció.

  A láthatás mindig a megbeszéltek szerint legyen, az anya/apa ne korlátozza azt.

  Készítse fel a gyermeket, segítse a gyermekben egy pozitív kép kialakítását, szabadjon jól éreznie magát a másik szülőnél is, szabadjon őt is szeretnie.

  Ne kritizáljunk, ne ócsároljuk a másik embert, helyet.

  A szülő próbálja csökkenteni a gyermek bűntudatát az elválás miatt.

  Nagyon fontos, hogy lássa a gyermek, hogy a két szülő képes egymással kulturáltan kommunikálni, egyeztetni, megbeszélni a dolgokat, és egységet képviselni a fontos kérdésekben. Ne kelljen a
  gyermeknek meghasonulnia, alakoskodásra kényszerülnie. A szülők legyenek együttműködőek a válás során, és utána is.

  Teremtsünk időt, meghitt együttlétet szerepjátékra, mesékre, melyekben foglalkozhatunk szimbolikusan a válás témájával, a kapcsolódó érzelmekkel, változásokkal, azok feldolgozásával.

  Mindkét szülőnél legyen saját helye, holmija a gyereknek, amit magáénak érezhet.

  Mindkét szülő kövesse a gyermek életét, intézményi teljesítményét, sikereit és nehézségeit, programjait, eseményeket.

  Mindkét szülő ismerje a gyermek egészségi állapotát, és figyeljen is erre oda. Fontos a fokozott figyelem, megértés, bizalom, a gyermek jóllétére való odafigyelés. Lehet, hogy nem mutatja, ha fáj, eltitkolja a valós érzéseit, hogy megfeleljen az elvárásoknak, és örömet szerezzen a megviselt/szomorú szüleinek (a gyermek túlalkalmazkodása).

  A szülő is kérhet segítséget saját magának, és a gyermekének is kereshet segítő szakembert, ha úgy látja, hogy nagyon megviseli a gyermeket a válás, kifordul önmagából, változik a viselkedése.

  Mit ne tegyünk? 

• Ne használjuk fel a gyermeket.
• Ne árasszuk el minden részlettel.
• Ne vádaskodjunk, gyűlölködjünk, kritizáljuk, ne járassuk le minduntalan a másik szülőt, ne veszekedjünk, áskálódjunk, háborúzzunk egymással. Ennek a harcnak nincs győztese.
• Ameddig lehet, ne vonjuk be a gyermeket új, vagy alakuló kapcsolatunkba, mert a gyermeknek ez érzelmi megterhelés, akkor is, ha nem mutatja. Félhet attól is, hogy anya/apa figyelme, szeretete csak az új társ felé fordul, és őt veszteség éri.
• Ne használd a gyereket postagalambként! Ne üzengess a volt párodnak, főleg ne leértékelő, kioktató, kritizáló színezettel. Pl. még azt sem tudja, hogy a tornazsákot el kellett volna vinni szerdán a mosás miatt.
• Ne kényszerítsük a gyermeket állásfoglalásra a válásban vagy szüleik vitáiban.
• Ne kelljen megélniük a szüleik közötti ellenségeskedést, eldurvuló vitákat, ne legyenek tanúi a veszekedéseknek, konfliktusoknak.
• Ne ellenőrizze az egyik szülő a gyermek és a másik szülő közötti kommunikációt, sms-eket, chatelést.

• Amikor úgy érezzük, nehéz megbirkóznunk a helyzettel, vagy saját magunk, vagy párunk, vagy gyermekünk, gyermekeink problémái, nehézségei miatt, akkor forduljunk szakemberhez! Enyhébb esetben elég lesz néhány konzultáció, ahol pedig sérült vagy traumatizálódott a gyermek, illetve egyéb nehezítő tényezők is vannak, akkor érdemes terápiát és szülőkonzultációt igénybe venni.

   

   

  Könyvajánló:

• Dr. Gyurkó Szilvia: Rám is gondoljatok!
• Rigó Kata: Azt mondták, válnak
• Jennifer Moore-Malinos: Elváltak a szüleim
• Dr. Catherine Dolto: Válnak a szüleim
• Czernák Eszter: Kedves Apu!
• Shona Innes: A szeretet olyan, mint egy fa
• Gimesi Dóra: Csomótündér
• Gyurkó István, Vincze Melinda: Pocak Tóni és a válás
• Patrice Karst: A láthatatlan fonal