Honlap testreszabása




készítette a honlap.hu

„Adventi hírnök, friss fenyőág…”

„Adventi hírnök, friss fenyőág…”

Óvodánkban, a december első Adventi hete, a Mikulás-várásról szólt.

A készülődés során, több gyorsaságot, ügyességet, logikus gondolkodást igénylő játékot is terveztünk, szerveztünk a gyermekeknek, melyeket a Mikulás érkezését megelőző napokon próbálhattak ki a csoportok: képkirakót, hópehely gyűjtőt, párkeresőt, memóriát, aranydió szállítót, színkeresőt, árnykép azonosítót, karácsonyfa díszítőt. Ezekkel nagy örömmel játszottak.

Végre eljött a várva várt nap! Megérkezett a Mikulás!

Szépen kialakított, berendezett helyén, kényelmes karosszékében várta a csoportokat.

A gyermekek versekkel, dalokkal készültek a nagy eseményre. A szép előadások jutalma: kedves szó, ölelés a Mikulástól, no és az ajándék, melyekkel boldogan tértek vissza a csoportjukba.

Az ezt követő napokat áthatotta a karácsonyra való hangolódás, készülődés. Készültek az otthonra szánt apró ajándékok, üdvözlőlapok. Sokat énekeltünk, verseltünk, hallgattunk karácsonyi zenéket, meséket.

December 7.-én a Napraforgó és Nefelejcs csoport az Érdi Galéria jazz délelőttjén vett részt, ahol interaktív műsorral kedveskedtek nekik.

December 17.-én a Lukin László Alapfokú Zeneiskola tanárai és diákjai tartottak óvodásainknak Adventi koncertet. A gyerekek ámulattal, nézték a sok hangszert, hallgatták a csodás hangokat.

December 18.-án óvodánkba megérkeztek a karácsonyi angyalok és mindenhová feldíszített karácsonyfát hoztak, ajándékokkal. Az óvónénik egy bábelőadással készültek a gyermekeknek, melyet minden gyermek élvezettel nézett. A karácsonyi műsort közös énekléssel zártuk. Ezt követően minden csoport a saját termében folytatta a karácsonyi délelőttöt. A gyermekek boldogan vették birtokba az új játékokat. Közösen fogyasztottunk - a szülők felajánlásaival - aprósüteményeket, gyümölcsleveket. Boldog, békés délelőttöt töltöttünk együtt.

Nagy Jánosné óvodapedagógus

További képek a Galériában:https://www.kincsesovoda.hu/galeria/

Vissza