Honlap testreszabása




készítette a honlap.hu

December – Adventi időszak az óvodánkban

December – Adventi időszak az óvodánkban

Az idei évben az adventi időszak november 28-án kezdődött, amikor ünneplőbe öltöztettük csoportjainkat, az óvoda folyosóját és az aulát, ahol helyet kapott a közös karácsonyfa is.

Ennek központi szerepe volt a következő hetekben. Hétfőnként ide gyűlt össze az óvoda apraja - nagyja és közös énekléssel, hangolódással, az összetartozás érzését mélyítve gyújtottuk meg minden héten az Adventi koszorún a gyertyát.

December 6-án reggelre megérkezett a Mikulás. Idei évben is a gyermekeket reggel az ajándékokkal teli cipőcskéjük várta a csoportszoba ablakában.  Az öröm nem maradt el. Az óvoda dolgozói pedig meglepetéssel készültek a gyermekek számára. Mesedramatizálással kedveskedtek a gyerekeknek ezen a délelőttön.

Decemberben is folytatódott a Lépten-Nyomon környezeti program óvodánkban.

December 2- 13 között az Adni jó karitatív gyűjtésünkben idén a Lea otthonnak segítettünk tisztítószerrel és tartós élelmiszerrel. Rengeteg adomány érkezett, ezért köszönet a szülőknek.

December 17-én a Madárneves utcákban már hagyománnyá vált Adventi ablakdíszítésben vettünk részt. Az óvoda ablakát kidíszítettük és az arra sétálókat meglepetés szaloncukorral vártuk.

Az idei évben karácsonyra nagyon sok kisgyermek betegedett le, de akik részt tudtak venni, egy nagyon hangulatos délelőttöt zártak.  Minden csoportnak saját karácsonyfája is volt, ahová ezen a reggelen megérkeztek az ajándékok a gyerekeknek. Idén is készültünk meglepetéssel a kicsiknek, amit haza is vihettek (színező, legó) Köszönet érte a Szülői munkaközösségnek és a szülőknek. Ellátogatott hozzánk a Gulliver egyesület, akik egy karácsonyi mesével lepték meg a gyerekeket és az előadás után közös énekléssel együtt gyújtottuk meg az gyertyánkat.

Már hagyománnyá alakuló Érd városi karácsonyfa díszítő versenyre idén is beneveztünk, ahol idén másodikak lettünk. Köszönjük, hogy idén is részesei lehettünk.

Frank Andrea (óvodapedagógus)

Vissza