Érdi Kincses Óvoda, Edit utca - Zöldágjárás
Egy régi magyar néphagyományt idéztünk fel óvodánkban, a Zöldágjárást, amely a tél elűzésének és a tavasz köszöntésének népi szertartása.
Zöldághordás „a tavasz megjöttét jelképező vagy köszöntő énekes, táncos, esetleg dramatikus felvonulás. Az ország É-i területein a kisze kivitele és a Villő behozatala formájában” jelent meg.
(https://mek.oszk.hu/02100/02115/html/5-1518.html)
„A szokás játékmenetének lényege a falun való végigvonulás zöld ágakkal vagy virágokkal. Leányok vagy leányok és legények együtt mennek. Ketten kaput formálnak karjukkal, a többiek átbújnak alatta, közben énekelnek. A játék szövege attól függően, hogy mikor járják, húsvéti, ill. pünkösdi szövegelemeket tartalmaz.”
Óvodánkban a néptánc csoportos gyerekekkel már előzőleg játszottunk várkerülős, kapuzós játékokat és ezeket csokorba szedve egy rövid előadást tartottunk.
Indításként a műsorban hallható dalokat megtanítottuk a közönség soraiban lévő gyerekeknek is, így már együtt tudtuk énekelni a Tekeredik a kígyó…; Csivirintem, csavarintom…; Bújj,bújj zöld ág…; Mért küldött az úr asszony? című énekeket.
Miután mindenki megtanulta a dalokat, a néptáncos gyerekek előadták műsorukat. Zárásként virágos ágakból kaput tartottak, mely alatt minden gyermek átbújhatott a „télből a tavaszba”.
A műsor színvonalát a hagyományos népviselet emelte - a lányok fehér blúzt, kékfestő szoknyát;a fiúk fehér inget, sötét nadrágot viseltek.
Ennek a hagyománynak a felelevenítése arra is alkalmat adott, hogy a néptáncos csoport megmutassa az évközben tanult játékokat, énekeket.
Napokig téma volt a zöldágjárás a gyerekek között. Azt gondolom, hogy ezzel a műsorral egy maradandó élményhez jutottak az Érdi Kincses Óvoda Edit utcai csemetéi.
Továbbik képek a galériánkban megtekinthetőek.
https://www.kincsesovoda.hu/galeria
Kardos Ildikó