Honlap testreszabása




készítette a honlap.hu

Fácán tagóvoda novemberi programjai

Fácán tagóvoda novemberi programjai

Tök jó nap és Márton nap, a Fácán tagoviban.

Október 28-án került megszervezésre óvodánkban ez az esemény. Délelőtt tököket faragtunk a gyerekekkel a csoportokban. Délután pedig az elkészült alkotások mellé a családok az otthon készített ötletes faragványaikat is kiállítottuk az óvoda előtti közösségi térre.

Idén csatlakoztunk a Batthyány Iskola szervezésében rendezett első” tökös „utcabálhoz. Óvodásaink is részt vettek a meghirdetett rajzversenyen,  a szülők pedig házi süteményekkel édesítették meg a napot.

Este jelmezes zenés karnevál kezdődött, ahol óvodások, iskolások, pedagógusok és szülők együtt mulathattak.

Immár hagyományosan november 11.-én rendezzük meg Márton napi lámpás felvonulásunkat, melynek keretében az -e naphoz köthető népszokásokat is felelevenítjük. Megismertettük a gyerekekkel Márton püspök legendáját. Libazsíros kenyérrel, lila hagymával, forró teával kedveskedünk a gyerekeknek, és a szülőknek, melynek elkészítésében a szülői szervezet tagjai is tevékenyen részt vesznek.

Napnyugtakor indulunk el a környező utcákon, ki-ki a maga által készített lámpással a kezében.  A sötétben világító apró fények hangulata maradandó élményt ad gyermeknek, felnőttnek egyaránt.

Kaszás Erika

Vissza