„Itt a tavasz, itt van, itt! Mesélek hát valamit!”
Ahogy Pósa Lajos verse is mondja „Mesélek, hát valamit!”, hiszen bőven van mit mesélni, mert március hónapban is színes programok várták óvodásainkat, amelyek során sok-sok élménnyel és tapasztalattal gazdagodtak.
Március 8. – Nemzetközi nőnap.
Ezen alkalomból nőnapi verset tanultunk, ajándékot készítettünk, melyet a gyerekek nagy örömmel adtak át a család női tagjainak, a megtanult vers kíséretében. Az apró, de annál kedvesebb kis ajándék fokozta az ünnepi hangulatot és emlékezetessé tette ezt a napot.
Március 15. – Nemzeti ünnep
Erre az alkalomra óvodánk ünnepi díszbe(piros, fehér, zöld színbe) öltözött. A csoportokban a gyerekek életkorához igazodva ünnepi megemlékezést tartottunk, ahol versekkel, dalokkal, közös játékokkal idéztük fel a történelmi eseményeket. Ruhájukon kokárdát viselve, a gyerekek büszkén vettek részt az ünnepi eseményen.
Március 22. – A víz világnapja
Óvodánkban is megünnepeltük a Víz világnapját, melynek célja a gyerekek figyelmének felhívása a víz fontosságára és védelmére. Egész héten változatos és interaktív programok várták a kicsiket, hogy játékos formában ismerjék fel a víz jelentőségét. Vizes ügyességi feladatokat, mozgásos akadálypályákat kellett teljesíteni, kísérletek során megállapításokat kellett megfogalmazni. Mindezeken túl a hét lezárásaként minden csoportnak kellett készíteni egy a vízhez köthető plakátot, amelyek az óvoda Béke tér felőli bejáratát díszítették. A hét lezárásaként, jutalmul a gyerekek egy vízcseppet ábrázoló karkötőt vihettek haza, ezzel is erősítve bennük a víz fontosságát, valamint, hogy tudatosabbá váljanak annak megőrzésében.
Március 26-án a Liliom és Levendula csoportos gyerekek a Szepes Gyula Művelődési Központban a „Hófehérke és a hét törpe” című előadást tekinthették meg. A színvonalas előadást izgalommal nézték ovisaink. Élmény volt ez gyereknek, felnőttnek egyaránt.
Március 28-án az Erdei Garabonciás egy játékos, interaktív mesebeli túrára vitte a gyerekeket egy méhészetbe, ahol megismerkedhettek a beporzók életével, a méhész felszerelések segítségével bekukkanthattak egy kaptárba, ahol kiderül, hogyan nőnek fel és milyen feladataik vannak a méheknek. Ezen a délelőttön egy izgalmas és tanulságos előadás részesei lehettek óvodásaink.
Iván Mónika óvodapedagógus
