Honlap testreszabása




készítette a honlap.hu

„Kezdődik az óvoda vár reád ezer csoda”

„Kezdődik az óvoda vár reád ezer csoda”

Nagy örömmel és izgalommal várták gyermekeink, hogy a nyári szünet után ismét találkozzanak barátaikkal, ismerőseikkel.

Az első hetek az újonnan érkező gyermekek megismerkedésével, beszoktatásával, valamint a már eddigi óvodásaink közösségbe való visszaszoktatásával telt. Minden nap szocializációs játékokat játszottunk annak érdekében, hogy a csoportokban jól működő és összeszokott közösség alakuljon ki. Lezajlottak az év eleji szülői értekezletek minden csoportban, ahol ismertetve lettek az éves programjaink, eseményeink.

Nagy érdeklődéssel tartottuk meg az idei szeptemberben is a már hagyománnyá vált szüreti mulatságunkat. Megfelelő mennyiségű szülő fürtből több liter mustot tudtunk készíteni a gyermekek és a szülők közreműködésével. Három előkészített asztalnál különböző kreatív alkotásokat készítettek az érdeklődők.

A Takarítási Világnap alkalmából megszépítettük az óvodánk közvetlen környezetét. Eldobható kesztyűben összeszedtük a külső részeken található szemetet, sepertünk falevelet, gazoltuk a kiskertjeinket. A szerves növényi hulladékot a komposztálókba gyűjtöttük.

Némethné Kesztler Mónika tagintézmény igazgató

További képek a Galériában:https://www.kincsesovoda.hu/ofalugaleria/

Vissza