Kütyük és gyerekek

A mostani kicsik már egyértelműen digitális bennszülöttek, gyakran hamarabb képesek könnyedén elővarázsolni a képernyőn Bogyót és Babócát, mint ahogy biztosan járni tudnának. Az idő kerekét nem lehet visszafordítani, és hiába sajnáljuk, hogy a tinik az egész napjukat a képernyő előtt töltik, pusztán hatalmi szóval ezen nem tudunk segíteni. Az azonban csak rajtunk múlik, hogy az egészen kicsi gyerekeink mennyi időt töltenek a gépek társaságában. Nagyon megfontolandó, hogy hány éves kortól és mennyi időt engedjük kisgyermekünknek az eszközhasználatot.

Az Egészségügyi Világszervezet 2019-ben tette közzé legújabb ajánlását a képernyőhasználatra vonatkozóan, eszerint:

2 éves kor alatt egyáltalán ne legyen a gyerek képernyő előtt

2-5 éves kor között is maximum 1 órát, szülői felügyelet mellett.

Mi áll az ajánlás hátterében? Milyen hatások érik a gyerekeket a képernyő előtt?

Az ehhez hasonló ajánlásokat olvasva sok kérdés és kétely merül fel a szülőkben, ezért szedjük össze, mi is áll a háttérben! Az első és legfontosabb, hogy a WHO úgy adja ki az ajánlásait, hogy összegyűjti több kutatás eredményeit és kikéri több ország szakembereinek javaslatait az egész világon és ez alapján tesz javaslatokat.

Azt már tudjuk, hogy könnyen rászoknak a kütyükre, és a hosszú távú hatásokról is vannak már előrejelzések.

• Testi, fizikai hatások

1 éves kor előtt a baba szemizmai nem elég erősek, ha egy irányba néz hosszasan (márpedig ha pl. mesét néz egy monitoron, akkor ez történik), meg kell erőltetnie a szemizmait, hogy fókuszálni tudjon, ez pedig szemtengelyferdüléshez és szemromláshoz vezethet. Sajnos ez a hatás már akkor is fellép, ha csak egy 5 perces rövid kis mesét néz meg. Miért pont a képernyő a baj? Az nem gond, ha egy könyvet vagy egy játékot nézeget? Egy tárgyat soha nem néz olyan hosszan a kicsi, mint a villódzó képernyőt, amin jönnek-mennek a képek és közben még érdekes hangok, párbeszédek, zenék is vannak. A rajzfilm, a képernyőről vetített mese jobban leköti a figyelmet és gyorsan elröppen az az 5 perc, amíg a kicsi folyamatosan nézi, eközben pl. egy mesekönyv oldalt az 1 évesek átlagosan 12 másodpercig néznek egyhuzamban és fontos különbség, hogy közben a szem pásztáz, azaz mozog, míg a képernyő esetén egy helyre fókuszál.

A tévéből érkező hangok túlingert jelentenek, amiket a baba agya ugyanúgy feldolgoz. Lehet, hogy nem érti, amit hall, de attól még érzékeli. Olyan ez számára, mintha egy zajos gyárcsarnokban, kopácsolás közepette kellene elmélyülten tanulnunk egy vizsgára. Felnőttként már idővel talán képesek lennénk fókuszálni a figyelmet, a baba éretlen idegrendszere azonban még nem képes erre.

A lefekvés előtti 1 órában való mesenézés sok esetben okoz alvásminőség romlást azaz:

• nem vagy csak nehezen alszik el a kisgyerek, fel van pörögve,
• gyakran ébred éjszaka, nyugtalanul alszik,
• éjszakai felriadás, hiszti, pavor nocturnus jelentkezik (ennek az az oka, hogy a nyűgös, már álmos kisgyereket nem fektetik le, hanem mesét néz, ami ébren tartja és aztán még talán el is álmosítja, de ilyenkor valójában alvás helyett van ébren, az idegrendszere túlfárad, ezért álmában is túlműködik, ezért riad fel félálomban sírva)
• kevesebbet alszik, hajnalban már fent van
• éjjel felébred és órákig ébren van.

Az örömszerző dopamin veszélye:

A dopamin az a hormon, ami segít, hogy jobban érezzük magunkat, boldogok legyünk. Ha valami olyat csinálunk, ami jó a testünk működése szempontjából, az agyunk nagy mennyiségű dopaminnal árasztja el a szervezetünket, emiatt máskor is kedvünk lesz azt a dolgot csinálni. A dopamin olyan tevékenységek kapcsán termelődik, amik örömet okoznak nekünk. Még az olyan hétköznapi események is képesek dopamint felszabadítani az agyunkban, mint egy értesítés érkezése. Ezért is olyan könnyű ráfüggni a közösségi médiára. Azonnali örömforrás, mely a telefonunknak köszönhetően tényleg csak egy karnyújtásnyira van tőlünk –  anélkül, hogy fel kellene kelnünk az ágyból. 

A technikai eszközök használata során ugyanaz a kémiai anyag – a dopamin – szabadul fel nagy mennyiségben az agyban, ami az alkohol és drogfogyasztás, vagy a szerencsejátékok okozta függőség esetén. A technikai eszközök túlzott ingerei a dopaminszint hirtelen emelkedését és visszaesését eredményezi, ami állandó használat esetén egy kört indíthat be. Hasonlóan a függőségekhez, használója fenn akarja tartani a kívánatos dopaminszintet, így egy idő után nem tudja kézben tartani és szabályozni a technika használatát. Mivel a gyermekek belső kontrollja, önfegyelme és időérzéke fokozatosan alakul ki, nagyon fontos, hogy a szülő védje gyermekét a digitális eszközök túlzott használatától, mint az egyéb függőséget okozó dolgoktól.

• Kognitív hatások

A kisgyermek mozgás útján szerez tapasztalatot a világról, a mozgás által épül fel a testsémája, a téri irányok pedig ehhez képest válnak belsővé. A téri viszonyokat, formákat a gyermek a mozgásos-tapintásos-vizuális észleléssel képezi le, teszi magáévá, alakítja belső képpé, ezért nagyon fontos, hogy eleget mozogjon, és minél kevesebbet töltsön egyhelyben ülve akár a tv, akár a számítógép, tablet, telefon képernyője előtt. A mozgásos tapasztalattól elvett idő ugyanis a szenzomotoros rendszer lassabb fejlődéséhez, gyengébb működéséhez vezethet. A pusztán vizuális élményszerzés inaktivitással jár, passzív befogadás, mely mellől hiányzik a mozgásos észlelet, a mozgásos feldolgozás, mely pedig a kisgyermekkor sajátja.

Megfelelő mozgásos tapasztalat hiánya később az iskolába kerülés előtt komoly gondokat okozhat az iskolaérettség tekintetében, elsősorban a figyelem, a koncentráció, az információ-feldolgozás tekintetében, de akár már a testséma kialakulása, a téri viszonyok ismerete is nehézséget okozhat a gyerekeknek. A neurológiai harmónia alapja az egyensúlyi rendszer, mely a sok ülés okozta mozgásszegény életmód következtében gyengébben működik. Az egyensúlyi rendszer is a mozgásos-vizuális-tapintásos észleletek összerendezése által fejlődik. A figyelmet az egyensúlyi rendszer alapozza meg, így gyengébb működése negatívan hat az információ-feldolgozásra és a koncentrációs képességre. 

A passzív mesenézésnek mindenképpen negatív hatása van a kisgyerekek agyára. Már az 1980-as években voltak arra vonatkozó kutatások, hogy a kisgyerekek agya mesenézés közben másként működik, nem dolgozik a fantázia és a képalkotás (ami ebben a korban a legintenzívebben fejlődő érzelmi agyterületek legfontosabb feladata). A készen kapott vizuális információk, képek gyengítik a belső képalkotást, így nehezebbé válik a nyelvi sorozatokból saját képet alkotni, ez pedig később szövegértési nehézséget okozhat.

Egy 2019-es kutatásban 3-5 éves gyerekek agyát vizsgálták MRI-vel, valamint kikérdezték a szüleiket a képernyőhasználati szokásaikról (nem csak a mennyiségéről, hanem arról is, mennyit játszanak, milyen játékokat stb.). A kutatók azt találták, hogy a kijelzők előtt eltöltött idő változásokat okoz az agy fehérállomány integritásában, ezáltal ami csökkenti a kognitív funkciókat, lassítja a tanulást és elsősorban a nyelvtanulásban, olvasásban és az írási képességekben okoz problémákat. Minél több időt tölt a gyerek képernyő előtt, annál erőteljesebb ez a változás függetlenül attól milyen tevékenységet végzett (aktív- vagy passzív képernyőhasználat).

Egy másik kutatás, az Amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet (NIH) kutatása kimutatta, hogy azok a 9-10 éves gyerekek, akik naponta több, mint 2 órát töltenek digitális képernyők előtt, az agyuk legkülső rétegén (azon a területen, ami az érzékszervi információkat dolgozza fel) korai elvékonyodás jelei láthatók. A kutatás kimutatta, hogy ezeknek a gyerekeknek a nyelvi és gondolkodási felmérőik rosszabbak lettek, mint azoknak, akik naponta kevesebb, mint 2 órán át használnak ilyen eszközöket.

Más kutatások bebizonyították, hogy nagy különbség van a passzív képernyőbámulás és az aktív kütyühasználat között. Miközben a gyerek kirakóst játszik a kijelzőn, nyelvoktató appot használ vagy a nagymamával videó-telefonál, akkor az agya úgy működik, mintha ezeket a tevékenységeket „offline” végezné, ellenben az agresszív játékok vagy a passzív filmnézés valóban negatív hatással van.

Csecsemőkorban sok képernyő előtt töltött idő audiovizuálisan túlstimulálja az agyat, ami később kognitív, gondolkodási, figyelmi nehézségeket okozhat.

A sok képernyő előtt töltött idő során olyan ingerek tömegével találkoznak a gyerekek, amit mozgással dolgoznának fel, de ha ennek nincs tere, ezt nem tudják megtenni. Azokra a gyermekekre, akiknél fejlődési probléma van, különösen figyelni kell ebből a szempontból is.

A multitasking, a szimultán feladatvégzés a digitális nemzedéknek nem okoz nehézséget, már az óvodások is képesek egyszerre, párhuzamosan több dologgal foglalkozni, ami ma fontos működésmód. Ezzel együtt azonban nehezebben tudnak koncentrálni, és széteshet a célorientált viselkedés, amelynek képességére szintén szükség van/lenne. 

• Lelki hatások

A mesékben, számítógépes játékokban megjelenő agresszió régóta kutatások tárgya. Az erőszak hatásának érvényesülése függ életkortól, nemtől, családi körülményektől, társadalmi státusztól. Az agresszió legerősebben az imitatív viselkedésben jelenik meg, illetve azonnali szorongás, félelem lép fel a látottaktól, ami felerősítheti az áldozattá válástól való félelmet. Tekintettel arra, hogy az online térben több az erőszak, mint a valóságban, a gyerekek azt hihetik, hogy az életben is nagyobb a valószínűsége, ez pedig deszenzitizációhoz vezethet, vagyis érzéketlenebbé válhatnak az erőszak iránt.

A kisgyermekkori sok médiahasználat, kütyüzés miatt a gyermekek kevésbé képesek használni, és olvasni az arckifejezéseket és a testnyelvet, a finom érzelmi jeleket kevésbé fogják.

A legfontosabb pedig az az időveszteség, melyet a sok képernyőnézés elvesz egyéb tevékenységektől, családi, baráti kapcsolatoktól, akár súrlódásoktól, amelyeknek pedig a személyiség formálódásában fontos szerepük van.

Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy egyáltalán ne engedjük mesét nézni, vagy akár az ovis kor végén online játékot játszani a gyermeket.

Az örökmozgó kicsiket tényleg jól leköti egy kis mesenézés és addig el lehet végezni a házimunkát. Vannak olyan kényszerhelyzetek is (pl. betegség idején, kórházban, hosszú sorban állásnál), amikor életmentő egy kis mesenézés és a telefon pont kéznél van.

Ha az ajánlást vesszük alapul, az napi átlagosan 1 óráról szólt, ennyi idő alatt sok mindent meg lehet csinálni a ház körül.

De felmerül a kérdés, hogy vajon a dédnagymamáink hogyan látták el a teendőket totyogók mellett, amikor még nem volt tévé, tablet, telefon…? Úgy, hogy magukkal vitték a kicsiket és ott segítettek, vagy csak játszottak, amíg a mama elvégezte a tennivalóit.

Ez nem azt jelenti, hogy nekünk is így kéne csinálni, de igazából a legjobb az lenne, ha képesek lennénk értékes mértéket tartani abban, mennyit nézhet képernyőt a gyerek.

Ami segíthet:

Kialakítani egy napirendet, amiben van ideje a házimunkának és a közös játéknak is: általában reggel, amikor a kicsi felkelt, evett, jókedvű, egy darabig eljátszik magában is, ilyenkor van egy kis időablak, amikor lehet néhány dologgal haladni (pl. előkészíteni az ebédet). Ugyanígy a nap folyamán is érdemes találni néhány olyan időszakot, amikor van 15-20 perc a házimunkára és hozzászoktatni a kicsit, hogy ő addig játsszon. Ha ehhez nincs kedve, akkor ott lehet, „segíthet”, ez a kicsik számára is érdekes (bár lassabban halad).

Beosztani a házimunkát a hét napjaira kis adagokban, hogy ne nőjön a nyakunkra a sok feladat.

Heti menü alapján főzni, így lehet tervezni az ételek előkészítését és akár előre is lehet főzni.

A napirendnek lehet része az is, hogy néha kicsit néz mesét, csak az ajánlott mennyiség figyelembevételével.

Ne legyen rutin, hogy ha nyafog, akkor megkapja a telefont, tabletet. Ne legyen rutin, hogy az a bébiszitter, amikor valami mást szeretnénk csinálni. Ne azért kapcsoljuk be, hogy eltereljük a figyelmét (ne hisztizzen) és ne azért, mert akkor addig nyugodtan megül és eszik, vagy fel lehet öltöztetni. Az a baj a rutinból figyelemelterelésként való használattal, hogy a kicsi az adott helyzetre való megoldásként fogja értelmezni a kijelző-bámulást és ebből lesz aztán a függőség, amitől utána nehéz megszabadulni. Ha pl. nem tetszik neki valami, ezért kijelzőt kapcsolunk, eltereli a figyelmét, és így elkerülhető a hiszti, azzal pillanatnyilag megoldunk egy problémát, de hosszú távon azt tanulja meg, hogy a kijelző-bámulással kell kezelni az érzelmeit – ettől aztán érzelmileg függővé válik a mesenézéstől, mert az adja meg neki a biztonságérzetét és persze, ha nem kapja meg, vagy elvesszük tőle, ki fog borulni, mert nincs helyette más.

A lényeg elsősorban, hogy nekünk, mint szülőnek legyen önkontrollunk és tanuljuk meg észrevenni, szabályozni, hogy mikor szükséges valóban a kütyünézés és mikor nem. A szigorú tiltás sem feltétlenül jó, mert akkor meg nyafogni kezd a gyerek, unatkozik, különösen, ha korábban sokat nézte. Minél változatosabban játszunk a gyerekkel, minél többféle „offline” élménye van, közösen velünk felfedezve a világot, annál kevésbé lesz érdekes számára a passzív mesenézés.

Az, hogy a gyermekeink hogyan tudnak jól élni majd a technika adta lehetőségekkel, annak alapjait a szülői házban kapják meg. Nagyon sokat tehetünk azért, hogy tudatosan tudjanak mozogni a virtuális világban. A technikai eszközök ugyanúgy, mint minden emberi vívmány, Isten ajándéka lehet, ha bölcsen élünk vele és megfelelő teret adunk neki az életünkben.

Erősítsük a valódi tapasztalatokat!

Mielőtt és miközben a technikai eszközöket a gyermekeink kezébe adjuk, fontos, hogy minél több valós tapasztalatot szerezzenek a valóságos, tapintható világról. A gyermek fejlődéséhez kicsi korban elengedhetetlen a három dimenziós világ minél mélyebb megtapasztalása, a tárgyakkal, személyekkel, természettel való közvetlen kapcsolat. Az érzékszervek általi tapasztalatok – látvány, hangok, szagok, érintés, ízlelés, egyensúlyozás, mozgás, hőérzékelés, fájdalom, a saját testkontroll, valós kapcsolatok – a gyermekek számára létfontosságúak ahhoz, hogy az életet mélységében és teljességében megélhessék, és jól tájékozódjanak a világban. Különösen kisgyermekkorban szánjunk időt – amennyit csak lehet – a valós tapasztalatokra! Legyünk a természetben, engedjük a gyermeket mezítláb járni, sározni, koszosnak lenni, állatokat simogatni, homokozni, a földdel, teremtett világgal, emberekkel valódi kapcsolatot kialakítani és csak a valóságos világban való biztos tájékozódás birtokában engedjük gyermekünket az új technika közelébe. Míg a technika használata nagyon gyorsan elsajátítható későbbi életkorban is, az alapkészségek (mozgás, kommunikáció, szociális készségek) a fejlődési szakaszok lezáródását követően nem pótolhatóak!

Különösen fontos, hogy biztosítsunk számára alternatívát, sok mozgást, szabadban töltött időt, és ne csak lásson, hanem halljon is mesét. A belső képalkotás, a szeriális feldolgozás elősegítése érdekében is fontos a meseolvasás, nem is beszélve a szülő-gyermek közötti kapcsolatot erősítő, szorongásoldó, érzelmi intelligencia növelő hatásáról, a meseolvasás, mesemondás által nyújtott szórakozásról.

Ne túl korán!

Sokszor van rajtunk szülőként nyomás, hogy gyermekeink ne maradjanak le a kortársaiktól, minél ügyesebbek legyenek az új technika használatában. Ezért elkövetjük azt a hibát, hogy 1-2 éves korban telefont, számítógépes játékot adunk a kezükbe és büszkék vagyunk, hogy a gyermek milyen ügyesen használja. Viszont tudnunk kell, hogy a túl korán vagy irányítás nélkül megengedett géphasználat azt eredményezheti, hogy a gyerek egészségtelen viszonyt alakít ki a digitális eszközökkel. A személyiség, az Én körülhatárolása hosszú folyamat. Ha túl korán, sokat használja a gyermek a technikát, szinte a személyiségének részévé válik, a gyermek nem eszközként, hanem Énjének részeként tapasztalja azt meg, amely közérzetét, énképét befolyásolja, és függőség kialakulásához vezethet.

Ne féljünk az unalomtól!

Előfordulnak olyan élethelyzetek, amikor jól jön egy mobiltelfon, hogy lecsitítsuk a gyermekünket egy orvosi váróban, vagy hivatalban, ahol ki kell állni a sort. De fontos, hogy ez a fajta megoldás ne legyen általános és ismétlődő. Például, ha otthon vagyunk, ne féljünk attól, ha a gyermekünk unatkozik. Ne essünk kétségbe, legyünk képesek elviselni és kivárni azt a 10-15 percet, míg a kreativitás, a gyermek fantáziája elindul és magától kitalálja, hogy milyen tevékenységbe kezd. A belső erő aktivizálásának megtapasztalása megerősíti az önuralmat és meglátjuk, hogy gyermekünk egy idő után örömteli tevékenységet talál magának. Ha a szülő nyomban gyermeke kezébe adja az okostelefont, amint az unatkozni kezd, nyűgös, vagy ideges, gyermeke nem kap esélyt megtanulni, hogy hogyan tud saját erejéből úrrá lenni a rossz hangulatán. A gyermekeknél könnyen kialakulhat a technikafüggés, a gyermekek elveszítik a kezdeményező képességüket, aminek hiánya súlyos hátrányokkal jár a mai világban. Ha szülőként sikerül elérnünk, hogy a gyermekünk képessé váljon elfoglalni magát gépek nélkül is, akkor lesz független, szabad lelkű ember és akkor lesz tudatos használója a gépeknek.

Korlátozzuk az időt!

A technika áldás, de átokká válik, ha nincs korlátok közé szorítva. A kisgyermek nem képes magának határokat és korlátokat állítani, de nagyon nagy szüksége van rájuk! A mi felelősségünk, hogy segítsünk a gyermekünknek megtanulni az idő beosztását, együtt meghatározni, hogy melyik életkorban mennyi ideig nézhet tévét, használhat internetet, játszhat telefonon, beszéljük meg vele, hogy az éjszaka a pihenésé, a közös ebédnél, vacsoránál egymásra figyelünk. Ebben mutassunk is példát, mi magunk is úgy és akkor használjuk az eszközt, amit a gyermekünktől elvárunk, hiszen a minta a legerősebb formáló erő! Ezt a korlátozást addig nekünk szülőknek kell betartani és betartatni a gyermekkel, amíg nem éri el azt az életkort (14-16 év), amíg képessé válik saját magát belső helyes meggyőződése alapján korlátozni.

Jelüljük ki a kereteket!

Saját szokásainkat vizsgáljuk meg, felnőttként, mennyit nézünk TV-t, mennyit nyomogatjuk a telefonunkat, mit lát a gyerek. Minket hogyan szippant be a digitális világ. Ha azt a mintát látja, hogy ez elvonja a figyelmünket, akkor nem vagyunk hitelesek, hogy őt miért korlátozzuk. Tehát a legelső dolog a saját képernyőnézési szokások rendbetétele. Jó ötlet például az, hogy kijelölünk telefon és képernyőmentes időszakokat egy napon belül. Étkezések alatt lehet pl. ez egy szabály, hogy eltesszük a telefont. Vagy csörög a telefon, de épp a gyerekkel vagyunk, közös időt töltünk, akkor tudjuk azt mondani, hogy most ráér a hívás, vagy ha nem ér rá, akkor teszünk oda egy magyarázatot, hogy miért fontos felvennünk, és mihamarabb fejezzük be a telefonálást. Családi szinten legyen egy egyezség a kütyüzés szabályairól is. Mikor lehet, hogyan lehet.

Multitasking helyett elmélyülés!

A gyermekeinket sokszor csodáljuk, hogy 3-4 dologgal is tudnak foglalkozni egyszerre (internet, zenehallgatás, házi feladat írás stb.), de sajnos a vizsgálatok szerint hosszú távon a multiasking nem a készségek fejlődését, hanem teljesítményromlást, a koncentráció gyengülését okozza. Szülőként fontos feladatunk, hogy az elmélyülést, a figyelem fókuszálását segítsük a gyerekeknél. Nyugodt körülmények között, háborítatlanul írja a házi feladatát, egyszerre egy dologra koncentráljon. Az olvasás különösen segíti az elmélyülést, a belső kreativitás, fantázia kifejlődését. Nagyon fontos, hogy megtapasztalják a gyermekeink, hogy milyen az, amikor nem más adja készen számukra a dolgokat, hanem amikor a saját fantáziájukra vannak utalva abban, hogy elképzeljék, kiszínezzék, végiggondolják a dolgokat.

Erősítsük a valós emberi kapcsolatokat!

A virtuális világ hihetetlen távlatokat nyit meg előttünk, nagyon sok emberrel összekapcsol bennünket, de egyik legnagyobb veszélye a gyermekekre nézve talán az, hogy túl pozitív látszatképet mutat az emberi életről. A közösségi oldalakon az emberek azt mutatnak meg magunkból, amit pozitívnak tartanak, és ritkán találkozunk az élet töredékességével, sikertelenséggel, vagy csüggedéssel. A számítógépes játékok világa leszűkíti az érzékszervi tapasztalást, kikapcsolja a fizikai világ határait és sokszor a valós életben nem megengedett cselekedeteket, magatartást ösztönöz. (lásd. erőszakos játékok). Ezért nagyon fontos, hogy gyermekünk a technika használata mellett valós emberekkel, valós élethelyzetekkel találkozzon. Vegyünk részt velük közös tevékenységekben, látogassunk meg időseket, a nagyszülőket, beszélgessünk örömökről, nehézségekről, vegyünk részt karitatív tevékenységekben, ahol nem sztárokkal, hanem valós sorsokkal találkozhat. Fontos, hogy megtanulja olvasni a hangulatot, mimikát, tekintetet, valós tapasztalatokat szerezzen valós kommunikációk során, megtanulja érteni és kódolni az embervilág, közösség láthatatlan üzeneteit. Másrészt segíthetjük őket, hogy egészséges, értékközpontú közösségek tagjai legyenek (sportklub, cserkészet, énekkar), ahol társas kapcsolataik erősödhetnek. Beszéljünk velük arról, hogy mi a különbség az online és offline kapcsolatok között, mi hiányzik az egyikből, ami a másikban megvan, mi a különbség látszat és valódi értékek között.

Szilárd értékrend

Ahhoz, hogy a gyermek képes legyen kiszűrni a virtuális világ információi közül azt, ami számára hasznos és nemet mondjon arra, ami káros, romboló, ahhoz határozott értékrendre van szükség, amit éppen nem a technika használatával sajátít el. Ezt az értékrendet elsősorban a családban, valós emberi kapcsolatok között tudja elsajátítani. Gyermekeink egészséges énképe, önbizalma, önértékelése akkor alakul ki, ha a nevelés során hangsúlyozzuk és közösen éljük az egészséges értékeket: a kitartást, becsületességet, tiszteletet, felelősséget, együttérzést, egymás támogatását stb. Fontos, hogy mi is e szerint éljünk, beszéljünk nekik ezekről az értékekről, és találkozzanak olyan emberekkel, akik szintén ezeket az értékeket képviselik. Ha ezeket állítjuk középpontba, azzal azt üzenjük számukra, hogy az ezzel ellentétes dolgokat nem tartjuk értékesnek.

Eszköz és nem cél!

Amikor gyermekünket egy eszköz használatára tanítjuk, ne hagyjuk magára, hanem beszélgessünk vele arról, hogy miért használjuk ezeket az eszközöket, mire valók, miben gazdagítják az életünket. Segítenek szorosabb kapcsolatot tartani távol élő szeretteinkkel, hasznos információkat gyűjteni a házi feladathoz, tervezni, alkotni, rövid idő alatt sok mindent elintézni. A technika használatát is – ahogyan a kés használatát is – meg kell tanítani, meg kell mutatni, hogy mire való, hogyan kell alkalmazni. Fokozatosan segítsünk neki tájékozódni, beszélgessünk vele a különböző tartalmakról, hívjuk fel a figyelmét a veszélyekre. Az egyik legfontosabb kompetencia, amire gyermekeinknek szükségük van, az a kritikai gondolkodás, az információ megszűrése és az arra való reflektálás, a tudatosság, hogy olvasson a sorok között, különbséget tegyen értékes és értéktelen információ között.

Mutassunk példát!

A digitális eszközökhöz való viszonyunk minta a gyermekeink számára. Mint minden másban, itt is igaz, hogy amilyen felnőttnek gyermekünket szeretnénk majd látni, mi magunk úgy éljünk és viselkedjünk. Mutassunk mintát abban, hogy a technika minket szolgál és nem fordítva. Mutassuk meg, hogy az életben a legfontosabbak a valós emberi kapcsolataink, időt szakítunk másokra, szemükbe nézünk, nem nézzük beszélgetés közben a telefonunkat. Fontos, hogy képesek legyünk önmegtartóztatásra, képesek legyünk kikapcsolni a digitális eszközöket, és szenteljünk valódi figyelmet a gyermekeinkre, amikor hazajönnek az iskolából, vagy amikor játszani, beszélgetni szeretnének velünk. Legyen időnk tartalmas időtöltésre, közös játékra, főzésre, fizikai munkára, sportra stb. Adjunk példát a gyermekeinknek abban, hogy nem mások (virtuális világ) uralkodnak rajtunk, hanem mi vagyunk urai az időnknek, mi magunk szabjuk meg a prioritásokat az életünkben. 

Csepreghyné Csonka Emese óvodapszichológus