Márciusi programok az Ófalusi tagóvodában
Március 15 ére a gyerekekkel közös programokat szerveztünk. Az eseményt vetítéssel, verselésekkel, énekekkel tarkítottuk.
Ezen felül meneteltünk az óvodánk folyosóján
miközbe énekeltük az:(Aki nem lép egyszerre) c. kedves kis dalocskánkat.
A márciusi eseményeket a gyerekek számára érthetően, és érdekességekkel megfűszerezve
meséltük el. Vetítés során megfigyelték a huszárok ruházatát és annak funkcióit.
Megbeszéltük miért kell kokárdát feltűznünk és ünnepélyes öltözékbe öltöznünk.
A tavasz megérkeztével a gyerekekkel elkezdtük az óvodánk udvarán való takarítást.
E tevékenységet az óvodásaink nagyon szeretik, szívesen részt vesznek benne,
már kötelességtudattá vált számukra.
Kis kerti szerszámaikat ügyesen használják, mindig tudják , melyik eszközzel milyen
tevékenységet végezhetnek el. Az udvarunk tisztántartása, ápolása folyamatos évszakoktól
függetlenül.
Az első tavaszi sétánk a Víz világnapjához köthető. Mind a négy csoportunkkal közösen
elsétáltunk a Duna partra, hogy megfigyeljük a folyó jellegzetességét.
Megnéztük a víz sodrását, folyását különböző kísérleteket végeztünk, pl:
papírcsónakokat tettünk a víz tetejére, ami által megállapítottuk melyik irányba folyik
a folyónk. Kis kövecskéket dobtak a vízbe , ami által következtetéseket vontunk le,
mégpedig a papír hosszabb ideig marad fent a víz tetején, míg a kő azonnal lesüllyed
az aljára. Felhívtuk a gyerekek figyelmét a folyóink, tavaink védelmére, és a mérsékelt
vízfogyasztásra.
Varga Judit óvodapedagógus
További képek a Galériában: https://www.kincsesovoda.hu/ofalugaleria/