„Mondd, szereted az állatokat?”
Az október hónap is sok programot tartogatott óvodásainknak. A hónap legtöbb, legnagyobb eseményei, programjai az Állatok Világ napjához kapcsolódtak, az állatvédelem köré csoportosultak.
Az idei évben is csatlakoztunk az országosan megrendezendő Állatvédelmi Témahéthez, melynek során két héten keresztül szerveztünk állatos programokat óvodánkban. Legfőbb célunk az állatok iránti felelősségtudat fejlesztése, a környezettudatosság és az együttműködés erősítése volt a gyermekek körében.
Részt vettünk Titkos projektben, amely során a gyerekekkel közösen egy állatmancsot formáltunk meg az óvoda udvarán, melyet egy segítőkész apuka drón fotóval örökített meg.
Megrendeztük az állattartó Öttusát: Mozgásos, játékos akadálypályán a gyerekek különböző állattartáshoz kapcsolódó feladatokat teljesítettek. A sikeres teljesítést oklevéllel jutalmaztuk.
Kisállat bemutató/simogató megszervezése is szerepelt a programjaink között. Biztonságos körülmények között, különböző állatokat hoztak be az óvodába a szülők, hogy a gyerekek közvetlen kapcsolatba kerülhessenek velük.
Erdei Garabonciás foglalkozás is zajlott: Interaktív foglalkozás során az „Erdei Garabonciással” egy meseszerű erdei kirándulásra indultunk a csoportszobában Makk vadőr úrhoz és képzeletbeli erdészházához. Minden csoport állatfigurákat készített újrahasznosított anyagból.
A Napraforgó és a Liliom csoport látogatást tett a Szigethalmi Vadasparkba.
A kiscsoportosok saját készítésű „tanösvényen „, játékos feladatok segítségével ismerkedtek az állatokkal.
A Levendula csoportosok látogatást tettek az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnáziumba, ahol a gimnáziumba járó diákok által gondozott különböző állatokkal (nyúl, teknős, kígyó, gekkó, madarak) ismerkedtek meg.
A Hóvirág csoportosok a helyi Díszállat kereskedésben édes vízi halakat, rágcsálókat, madarakat és hüllőket nézhettek meg. A gyerekek megfigyelhették az állatok mozgását, viselkedésüket és élőhelyüket.
A Témahét során a családokkal közösen adományokat (állateledel, takaró, játék) gyűjtöttünk az Érdi Civil Állatmentők számára, amelyeket a gyerekekkel adtunk át. Az adományok átadása során a Civil Állatmentők, érdekes előadást és élő állatbemutatót (kutya, sün, teknős, botsáska) tartottak óvodásainknak.
Eközben természetesen, nem feledkeztünk meg a Népmese Világnapjáról sem. Október első hetében, minden csoportba lelkes szülőket és nagyszülőket láttunk vendégül egy-egy mese elmondásra, felolvasására.
A Napraforgó csoportosok beneveztek a Gyalogló Világ (hó) nap eseményére és október 13.-án teljesítették is a kiírt 3 km-es távot. Mindezt úgy, hogy közben a helyi természeti értékekkel is megismerkedtek, az által, hogy a Fényes Tanösvény segítségével tettek túrát.
Az október 23.-i héten zajlottak a „Tök jó hét” eseményei. Tökfaragás, játékos feladatok a tökökkel kapcsolatosan jellemezték ezt a pár napot.
Csodás őszi időben töltöttük el október utolsó hetét is.
Gruber Éva Tagintézmény-igazgató
További képek a galériában:
