November a Harkály tagóvodában
November hónap legjobban várt programja, kicsik és nagyok számára egyaránt a Márton nap.
Óvodánkban ilyenkor egy kis műsorral készül minden csoport, melyet előadunk a szülőknek, nagyszülőknek, testvéreknek. Ezután közösen elfogyasztjuk a zsíros kenyeret meleg teával, majd következik a legjobban várt pillanat. Kiosztásra kerülnek a kis lámpások, felsorakozunk és végig vonulunk az óvodát körülvevő utcákban énekelve.
Egy szülő jóvoltából a gyermekek élőben is találkozhattak a libával az óvoda udvarán.
Szintén a Márton naphoz kapcsolódóan meghívtuk a Cimbora produkciót, akik a Ludas Matyi című előadást hozták el nekünk. A gyermekek nagyon élvezték az óriás bábokkal és élőszereplős betétekkel tarkított műsort.
A gyermekek legnagyobb örömére leesett az első hó, melyet csodálattal figyeltek az ablakból. Sajnos az enyhe idő miatt szinte rögtön vizes latyakká változott, ezért nem tudtuk kihasználni a váratlanul jött égi áldást.
Az időjárás zordabbra fordulása is teret adott a hónapban tervezett témáinknak. Madáretetők készültek, a téli álomra készülő állatokkal ismerkedtünk, a természet újabb változásait figyelhettük meg, és az időjárásnak megfelelő öltözködés fontosságáról beszélgettünk.
Cikket írta: Bencsicsné Hubert Enikő óvodapedagógus
További képek a Galériában:https://www.kincsesovoda.hu/harkalygaleria/