Honlap testreszabása




készítette a honlap.hu

Novemberi események az Edit utcai tagóvodánkban

Novemberi események az Edit utcai tagóvodánkban

Nagyon sok program volt tagóvodánkban ebben a hónapban is, amelyek színesítették a ködös, szürke novembert.

Óvodánkban 10. éve kerül megrendezésre a Márton napi lámpás felvonulás. Idén november 8-án került erre sor. A hagyományőrzés fontos részeként gazdagítottuk a gyermekek ismereteit a Márton naphoz kapcsolódó népszokásokkal, jóslatokkal és hiedelmekkel. Elmeséltük Szent Márton történetét: hogyan vált papból püspökké: a gágogó ludak hogyan buktatták le a rejtőzködő Mártont. Libával kapcsolatos versekkel, dalokkal ismertettük meg óvodásainkat. Márton segítőkészsége, jósága jelképeként lámpásokat készítettünk, melyeket különböző díszekkel, szimbólumokkal díszítettünk. Az óvoda udvarán a hagyományhoz kapcsolódóan zsíros kenyérrel, teával fogadtuk a szülőket. Az összegyűlt csapat miután meggyújtotta a lámpását Márton napi dalokat énekelve elindult a város főtere felé, ahol közösen előadtunk egy dalt és egy mondókát. Ez az ünnep nemcsak összehozta a közösséget, hanem a jó cselekedeteket szimbolizáló fényt hívatott közvetíteni.

Fontos feladatunknak tekintjük a gyermekek kulturális ismereteinek megalapozását, bővítését.  Ebben a hónapban a Napraforgó és a Nefelejcs csoport látogatott el az Érdi Galériában, ahol Eőry Emil festménykiállításán vettek részt. A gyermekek együtt fedezhették fel azt, hogy az emberek mennyire hasonlítanak egymásra és mégis teljesen különböznek a másiktól. A tartalmas és izgalmas beszélgetés kézműves foglalkozással zárult. A „művészpalánták” kollázst készítettek, melyet az óvodában kiállítottak, majd az alkotásokat mindenki hazavihette és büszkélkedhetett vele.

Advent időszakhoz közeledve a hónap utolsó hetében immár harmadik alkalommal újra megszervezése került Adventi vásárunk. Az óvoda dolgozói és a szülők sokféle színesebbnél színesebb vásárfiával készültek erre az alkalomra. Egy rövid időre vásári helyszínné változott tornatermünkben lehetett megvásárolni a szebbnél szebb karácsonyhoz kapcsolódó vásári termékeket. Ebben az évben a saját készítésű asztali díszek és adventi koszorúk voltak kelendőbbek, de nagy kedvenc volt a gyerekeknél a „szarvasos nyalóka”. Az adventi vásárunkon befolyt összegből óvodásainknak egy meglepetéssel: színvonalas bábelőadással kedveskedünk. Mindenkinek áldott, meghitt karácsonyi készülődést kívánunk.

Bironé Seress Erzsébet óvodapedagógus                                                                                                                                         

Vissza