Honlap testreszabása




készítette a honlap.hu

Októberi híreink

Októberi híreink

Az október hónap kegyes volt hozzánk, nagyon szép őszi időjárást élhettünk meg, melegben, napsütésben játszhattunk, közben madarak dalai hallhattunk, bujdosó bogarakat nézhettünk, igazán idilli mindennapokban volt részünk.

Ellátogattunk a Csuka Zoltán Városi Könyvtárba, busszal és az Ősz témakörben lévő előadáson vettek részt a gyerekek.

Állatok világnapját is megünnepeltük. Két kedves szülői felajánlás által, egy állatorvosi előadáson és vakvezető kutyás bemutatón ismerkedtek meg a gyerekek az állatorvos munkájával, illetve a vakvezető kutyák munkájáról. Ismereteket szereztek az ember és a kutya kapcsolatáról, a vakvezető kutya kiképzéséről, a felelősségről, mi, mint emberek, ha találkozunk egy vakvezető kutyával rendelkező látássérült emberrel, mit is kell tennünk, hogyan tudjuk őket segíteni. Az állatorvos munkája mellette, beszélgettünk a vizsgálatokról, az állatok gyógyításáról, a felelős állattartásról.

Tök faragó kiállítást is szerveztünk a bejáratunkhoz. A gyermekekkel együtt munkálkodtunk. Majd a kerítés mellé helyzetük a műveket. Volt, aki otthon készítette el a művét, és úgy állítottak ki az udvarra.

Lépten nyomon környezeti programon és a Bogárháton -rovaros interaktív programon is részt vettek a gyerekek, Ősz témakörben.

A Földünkért világnapról is megemlékeztünk, beszélgettünk a környezetvédelemről, illetve az óvoda udvart szépítettük meg.

Csernyák Györgyi Tagóvoda igazgató

További képek a Galériában: https://www.kincsesovoda.hu/kutyavari-galeria/

Vissza