"Mondd, szereted az állatokat?"-avagy Állatos hét az Érdi Kincses Óvodában
Október 4- az Állatok Világnapja. Ebből az alkalomból egész héten játékos formában gazdagítottuk a gyerekek ismereteit az állatok életéről, védelméről.
A szülőket felhívásban tájékoztattuk a jeles nap fontosságáról, s kértük, hogy a hét első napján, minden gyermek egy, a szülővel otthon, közösen készített állatos fejdíszben érkezzen az óvodába. A délelőtt folyamán fejdíszes felvonulással népesítettük be az udvart, ahol a csoportok, egy hatalmas kört alakítva, állatos témájú dalokat énekeltek, dalos játékokat játszottak.
A következő nap állatsimogatót rendeztünk a tornateremben, amihez ugyancsak a szülők segítségét kértük. Erre a napra mindenki behozhatta kedvenc házi- illetve hobbi állatát. A gyerekeknek nagy élményt nyújtott, hogy testközelből ismerkedhettek cicával, kutyával, nyuszival, hörcsöggel, csigával, kígyóval és gekkóval. Ügyeltünk arra, hogy se az állatoknak, se a gyerekeknek ne okozzon problémát a nagy zaj és a tömeg ezért a csoportok időbeosztás szerint látogatták a kialakított állatsimogatót.
Szerdán a nagycsoportosok állatos versekkel kedveskedtek a kiscsoportosoknak, csütörtökön, pedig a barkácsolásé volt a főszerep. Az újrahasznosítás jegyében, minden csoport különböző állatokat készített WC papír gurigából, amiből péntekre kiállítást rendeztünk a folyosón. A gyerekek örömmel nézegették saját és egymást munkáit.
A közös programokon kívül minden csoport az életkori sajátosságokat figyelembe véve, komplex formában bővítette és mélyítette a gyermekek állatokkal kapcsolatos ismereteit, előtérbe helyezve az állatvédelem, a felelős állattartás kérdését.
Az állatokkal való ismerkedés, a változatos tevékenységek maradandó közösségi élményt nyújtottak minden óvodásunk számára.
Németh Angéla- óvodapedagógus
További képek galériánkban megtekinthetők: