Szüreti nap a Fácán tagóvodában
Szüreti mulatság helyszíne volt óvodánk 2022. szeptember 23-án, pénteken. Izgatottan készülődött minden csoport már egész héten a nagy eseményre.
Felelevenítettük a gyerekekkel a szürethez kapcsolódó néphagyományokat, mondókáztunk, verseltünk, körjátékokat játszottunk, beszélgettünk a népszokásokról.
Pénteken igazi, őszi napra virradtunk, bár hűvös volt, de ragyogóan sütött a nap, ezért az óvoda udvarán tarthattuk a szülőkkel, nagyszülőkkel közös családi programot.
Reggeli előtt előkészítettük az udvar fedett részét, kézműves tevékenységekhez asztalokat, székeket,
szőlőpréseléshez pedig a prést.
Reggeli után minden csoport az udvarra ment, ahol a szülők, nagyszülők, családtagok érkezésének örülhettek a gyerekek.
A Zöldike csoport nagycsoportosai őszi versekkel üdvözölték a vendégeket, majd gyerekek és felnőttek közös éneklése után kezdődhetett a mulatság.
Szőlőszemezgetés után a préselés folyamatát figyelhették meg az óvodások és szüleik, nagyszüleik, erősebb apukák pedig segítettek a prés kézi hajtásában. A jól végzett munka után ki-ki kedvére mustot kóstolhatott.
A kézműves asztaloknál gyorsan elfogyott a szabad hely, krepp-papírból gyűrt golyócskákból lehetett szőlőt ragasztani, valamint dugó-nyomattal képet készíteni.
Tartalmas tevékenységekkel, sok-sok játékkal, nevetéssel telt el a családi délelőtt, elmondhatjuk, hogy kicsik-nagyok egyaránt jól érezték magukat.
További képek galériánkban megtekinthetők: