Honlap testreszabása

készítette a honlap.hu

„Tök jó nap” a Fácán tagóvodában

„Tök jó nap” a Fácán tagóvodában

Az idei évben is megtartottuk hagyománynak számító „tökös” hetünk keretén belül a „Tök jó Napot”.

Nyitott délutánon szeretettel vártuk a szülőket, családtagokat közös tökfaragásra, barkácsoló tevékenységekre. A program megnyitásaként közösen néptáncos bemutatón vettünk részt, kicsik és nagyok együtt táncoltunk.

A faragásban ügyes apukák is részt vettek. Az elkészített alkotásokból kiállítást rendeztünk az óvoda előtti dombon, mely még napokig megtekinthető volt.

A délután folyamán a szülői munkaközösség sütivásárt rendezett, a befolyt összeget a gyerekek karácsonyára fordítják.

A szerzés, az előkészítés és a lebonyolításban való részvételért, köszönet a Szülői Szervezet tagjainak.

A program már hagyománnyá vált, jövőre igyekszünk új lehetőségeket felkínálni azoknak, akik szívesen vesznek részt a programon.

A szervezés, az előkészítés és a lebonyolításban való részvételért, köszönet a Szülői Szervezet tagjainak.

A program már hagyománnyá vált, jövőre igyekszünk új lehetőségeket felkínálni azoknak, akik szívesen vesznek részt a programon.

Czeilinger Györgyné Tagintézmény igazgató

Vissza