„TÖKJÓ” nap megvalósulása a Fácán Tagóvodában
Az ősz kincsei, a gyümölcsök, zöldségek és különböző termények nagyon sok lehetőséget adnak változatos tevékenységekre, többek között a már hagyománnyá vált „TÖKJÓ”nap lebonyolítására is.
Az eseményre október 18-án délután, a tökös hét zárásaként került sor, melyre meghívtuk a szülőket, testvéreket, szóval nyitva állt a kapu a családok számára. Ezen a héten a csoportok mindennapi tevékenységében visszaköszönt a tök, mint őszi termés. Igyekeztünk minél változatosabb, játékosabb tapasztalatszerzési lehetőségeket biztosítani céljaink megvalósításához a gyermekek különböző fejlettségi szintjét figyelembe véve. Nagyon sok vidám, tréfás mondókát, verset, dalosjátékokat tanulhattak a tökről. A legkülönfélébb kreatív technikákkal készültek a tökök egész héten.
A készülődés fokozta a várakozást a „tökjó”, töklámpást faragó délutánra. Az óvoda apraja, nagyja és a szülők is teljes erőbedobással és nagy aktivitással dolgoztak a sikeres megrendezés érdekében. A szülők segítségének köszönhetően az óvoda tele lett, minden fajta színű, és méretű tökkel, a mécsesek beszerzéséről is gondoskodtak. Délután 15.00 órától gyülekeztünk, a gyönyörű, napos időben az udvaron, előkészített, berendezett helyszínekkel vártuk a szülőket. Több helyszínen volt lehetőségük a gyerekeknek tökös kreatívkodásra. Voltak, akik előre rajzolt sablonokkal érkeztek, otthon megtervezték, hogy milyet fognak faragni, a képzeletnek és a fantáziának nem volt határa. A faragásban főleg az apukák ügyeskedtek, míg az anyukák jótékonysági sütivásárt rendeztek csoportonként. Lenyűgöző volt a krativitásuk, melyek az elkészült sütikben tükröződtek. A legtöbb süti alapanyagában megjelent a tök, de volt, amelyik a küllemében kapcsolódott a halloveen-hez. Az elkészült töklámpásokat az óvodánk előtti, közöségi tér kertjében helyeztük el, ahol folyamatosan és büszkén fotózkodtak az elkészült remekművekkel.
Örömmel töltött el bennünket, hogy ez a délután önfeledt, felszabadult hangulatban telt, jutalmunk pedig a sok mosoly és kacagás volt. Így mindenki sikerélménnyel, vidám hangulattal, az összetartozás érzésével zárhatta a hetet.
Rendezvényünk célja összetartani a szülőket és megvilágítani az óvoda munkáját. Fontosnak tartjuk a közösségünk építését, továbbá a gyermekeink számára élményekkel teli programok megvalósítását.
Patócs Ildikó óvodapedagógus
További képek a Galériában:https://www.kincsesovoda.hu/facangaleria/