Honlap testreszabása




készítette a honlap.hu

Változatos szeptember a Kincses óvodában

A szeptember nagyon mozgalmasan telt el óvodánkban.

Szeptember 1-én megérkeztek az új kiscsoportosok akik az első ismerkedő napjukat a szüléikkel közösen töltötték el.

Második héten lezajlottak a szülői értekezletek és szeptember harmadik hetében -az Úszó Nemzetet keretein belül-elkezdődött az úszás is.

A Takarítási Világnap alakalmával a szülők bevonásával szépítettük óvodánk udvarát. A maroknyi, de lelkes csapat keze alatt égett a munka. Sok zsák megtelt az összegyűjtött zöld hulladékkal, lemetszett gallyal, gazzal.

Ebben az évben első csatlakoztunk az Autómentes világnap programjához.22.-e hétfőre buzdítottuk a szülőket, hogy gyalog vagy rollerrel, biciklivel érkezzenek az óvodába. Ezt egy almával „jutalmaztuk”. A nap folyamán játékos akadálypályán, változatos feladatokkal gyakorolták a gyerekek a biztonságos közlekedést.

Óvodánkban már hagyomány, hogy az őszi időszakban szüreti mulatságot szervezünk a gyermekek és szüleik részére. Így történt ez szeptember 26-án, péntek délelőtt is.

Idén az időjárás szomorkás, borongós arcát mutatta, így a rendezvényt nem az udvaron, hanem az óvoda belső tereiben valósítottuk meg. A csoportszobák, a folyosó és a tornaterem különböző tevékenységeknek megfelelően berendezve adtak otthont a színes programoknak.

 Csoportról, csoportra forgószínpad szerűen haladva több állomáson keresztül ismerkedhettek meg a gyerekek régi idők népi hagyományaival, szürethez, őszhöz kapcsolódó tevékenységekkel.

A kicsik nagy lelkesedéssel próbálták ki a régi idők munkafolyamatait: morzsolták, darálták, méregették, öntögették a kukoricát. Majd megismerkedhettek fából készült népi babakonyhai eszközökkel, azokkal tevékenykedhettek, főzőcskézhettek.

A tornateremben igazi szőlődaráló és szőlőprés várta a gyerekeket, ahol közösen préselhettek, majd mustot is kóstolhattak, így megtapasztalva a szüret egyik legizgalmasabb pillanatát.

A bölcsődei folyosón a népi fajátékok teremtettek jó hangulatot, csaltak elégedett mosolyokat a gyerekek arcára, amikor a kis kerekeskútból vizet húztak, a kisteknőben ruhákat mostak, karikákat célba dobtak, diót gurítottak és más érdekes tevékenységet végeztek.

A barkácsoló teremben, az asztaloknál minden csoport képességeihez mérten tevékenykedhetett, szürethez, őszhöz kapcsolódó alkotást készíthetett.

Az ünnepség leghangulatosabb része a szülőkkel közös játék, tánc volt. A csoportszobában szüreti népi dalok csendültek fel, a gyerekek szüleikkel együtt „rophatták” a táncot, így teremtve igazi közösségi élményt.

Bár az időjárás nem kedvezett a szabadtéri mulattságnak a jókedv, a nevetés és a közös élmények így is beragyogták az óvodát, ez a délelőtt is tartalmas, élményekben gazdag és közösségépítő volt, ahol gyerekek, szülők és pedagógusok együtt élhették át a hagyományőrzés és a közös játék örömét.

                   

Iván Mónika óvodapedagógus

További képek a Galériában:https://www.kincsesovoda.hu/galeria/

Vissza