Tállya Tagóvoda - Húsvéti vásár az óvodánkban
Idén a hagyományos Húsvéti készülődés mellett, egy különleges vásárra készülődtünk.
Tervben volt már egy ideje, hogy az udvaron egy üres falat szeretnénk, ha gyerekközpontú lenne, szép mesebeli élettel tele. Sajnos az anyagi kereteink ehhez szűkösek voltak, mi magunk pedig nem éreztük, hogy olyan igényesen meg tudnánk csinálni, mint egy hozzáértő, aki ezzel foglalkozik. Ezért egy kolléganő ötletéből kiindulva, húsvéti vásárt szerveztünk. A kézműves dolgokat mi magunk készítettük, minden munkatárs kivette a részét belőle, lelkesen alkottuk a szebbnél szebb díszeket, tárgyakat. A mesefal mellett, még szerettünk volna falra festett krétatáblát és a játszókert felújítása is cél volt. A Szülői Szervezet tagjaival egyeztetve sajnos kiderült, hogy mindezekre nincs megfelelő anyagi fedezet. Ezért segítséget kértünk a szülőktől, hátha így is meg tudnánk valósítani néhány dolgot. A krétafalhoz egy szülőtől meg is kaptuk a festéket. Ők ezzel támogatták a projektet.
A húsvéti vásár pedig nagyon jól sikerült. A szülők lelkesek voltak és szinte minden elfogyott, amit erre az alkalomra készítettünk. A mesefalat Frányó Bianka festette meg nekünk, csodaszép lett! (További képek a falunkról és Bianka munkáiról megtekinthetők az alábbi linken: https://www.facebook.com/icinkemuhely/posts/128929526400935 )
Nagyon büszkék vagyunk erre a közösségre, a munkatársakra és a szülőkre.
Ezúton is köszönjük szépen, hogy megvalósulhatott, amire vágytunk, hogy a gyerekek boldogabban élhessék óvodai életüket.
Juhász Adrienn – Róka csoport